Temetetlen Halott - Mészáros Márta Bontatlan - Jelenlegi ára: 1 499 Ft
Tartalom: eredeti dvd film bontatlanul
„ Nagy Imre élettörténete a XX. századi történelem alaptörténete. Ő volt az első kommunista vezető, aki egy nemzeti forradalom – az ’ 56-os – jelképe, miniszterelnöke, aki felmondta a Varsói Szerződést, kiállt a többpártrendszeren nyugvó demokráciáért. Sokan úgy vélik, hogy 1956-ban vállalt szerepe, majd halálig vállalt hűsége a forradalom eszméjéhez nem következett az életútból, kommunista meggyőződéséből, moszkvai múltjából, hogy valami rendkívüli katarzis, titok történt vele. ” Mészáros Márta
A Kossuth-díjas Mészáros Márta filmrendező filmjében Nagy Imrének állít emléket, szubjektív szemszögből bemutatva életét az 1956-os eseményektől a kivégzésig, majd utóéletét napjainkig. A film szövetét Nagy Imre hiteles szövegei (önéletrajza, elemzései, felszólalásai, cikkei, levelei, a bíróság előtt tett vallomása) adják, valamint korabeli filmek, híradóanyagok, fotók, melyek segítenek felidézni az életutat. A hiteles és pontos történelmi háttér biztosítása miatt a forgatást hosszas adatgyűjtés előzte meg, ugyanakkor éppen olyan fontosak azok a jelenetek, amelyeket színészek játszanak, hiszen ők teszik átélhetővé a történetet.
EXTRÁK:
Werkfilm (így készült)
Előzetes
Képgaléria
Jelenlegi ára: 1 499 Ft
Az aukció vége: 2012-02-04 06:41
. Temetetlen Halott - Mészáros Márta Bontatlan - Jelenlegi ára: 1 499 Ft
Fontos
-
Csepel dutra tömítés készlet eladó ! Tartalma: Hengerfejtömítés 2 db Szelepfedéltömítés 2 db Kipufogótömítés 2 db Víztértömítés 2 db Sortöm...
-
Bontatlan vodás sim kártya 500Ft lebeszélhetőséggel hálózaton belül! Jó számmal! Jelenlegi ára: 900 Ft Az aukció vége: 2012-02-19 07:59 . ...
-
Kobak 52-56 méretben nagyon jó állapotban lévő fekete színű. Jelenlegi ára: 2 800 Ft Az aukció vége: 2012-01-28 19:58 . Lovas kobak - Jele...
-
Üzlet felszámolásból, kiváló minőségű autó trikóhuzatok olasz alapanyagból az eredeti ár töredékéért eladók! A termékek kizárólag csak ezekb...
-
Jó állapotú, nem sokat használt Bata női bőr cipő. Jelenlegi ára: 2 890 Ft Az aukció vége: 2012-01-29 19:15 . 38-as Bata bőr női cipő, kl...
-
Sziasztok! Szeretném eladni a telefonomat, mert karácsonyra kaptam másikat. Amit érdemes tudni róla, hogy nincs egy éves és nagyon vigyázt...
-
eladó a képen látható nyomtató, teljesen jó állapotban, ajándéknak is kítűnő, tinta nincs benne Jelenlegi ára: 1 700 Ft Az aukció vége: 2...
-
Max Factor Lipfinity extratartós rúzs Radiant Rose - Jelenlegi ára: 2 650 Ft Max Factor Lipfinity Colour & Gloss extratartós rúzs 510 Ra...
-
Eladó a képen látható SND télikabát, kifordítható, bebújós, meleg. Bármi kérdés szívesen válaszolok! Jelenlegi ára: 1 800 Ft Az aukció ...
-
A képen látható állapotban!!!! Kérdezzen az eladótól!!! Használt termék! Kérem a vásárlás után 1-héttel rendezze a fizetést, ha nem akkor ...